Petició
a Magyar Köztársaság Kormányához
az ODF formátumnak és az azt támogató nyílt szabványoknak az államigazgatásban és a közoktatásban való kötelező alkalmazása érdekében.
A Nyílt Dokumentumformátum Szövetség (ODFA) magyar tagozata azt követeli a magyar kormánytól, hogy a költségvetési intézmények az európai gyakorlat mintájára haladéktalanul kezdjék meg az átállást az uniós normáknak megfelelő, Open Document Format (ODF) szabványon alapuló szoftver-alkalmazások használatára, továbbá javasoljuk a költséghatékony nyílt szabványok és ezen alapuló alkalmazások bevezetését az eddigi, pazarló informatikai eszközbeszerzési gyakorlat helyett.
Szövetségünk számításai szerint megfelelő informatikai stratégia követésével a következő négy-öt évben mintegy 100-110 milliárd forintot takaríthat meg az állam a nyílt szabványon alapuló ODF bevezetésével és az ennek következtében kialakuló egészséges piaci versenyhelyzet következtében. Az így megtakarított összeg nemcsak informatikai beruházásokra fordítható, hanem oktatásra, egészségügyre, akár a költségvetési deficit csökkentésére is.
Az ODF kötelező használata és a nyílt dokumentumformátumot kezelő alkalmazások, infrastruktúrák kialakítása a jelenleg államilag szabályozott piac megnyitását eredményezheti, a közhivatalok és intézményeik informatikai befektetései jóval hatékonyabb módon kerülhetnek felhasználásra, elősegítve a magyar gazdaság növekedését. A nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint az ODF-et támogató nyílt szabványok és a kapcsolódó költséghatékony technológiák együttes használata jelentősen hozzájárul a digitális írástudók számának a növekedéséhez. Az ODF általános alkalmazása javítja az állampolgárok esélyegyenlőségét, az információszabadság érvényesülését, és esélyt ad mindenkinek a tanulásra és a tudás megszerzésére.
Az államigazgatás és a közoktatás teljes átállásának folyamata becslésünk szerint 3 évet vesz igénybe. Tekintettel arra, hogy az EU jelenlegi célkitűzése szerint 2010-ig minden tagállamnak meghatározott szabványok mentén együttműködő rendszerekkel kell rendelkeznie, az átállást hazánknak haladéktalanul meg kell kezdenie.
Az ODFA magyar tagozata felajánlja az illetékes állami szervek részére szakmai támogatását a megfelelő informatikai stratégia s a kapcsolódó rendeletek, jogszabályok kidolgozását illetően.
Budapest, 2008. április 17.
Melléklet
Az alább felsorolt teendők jelenthetik a kiindulópontot egy átfogóbb stratégia megalkotásában:
- egy, az eddigiektől eltérő módon működő stratégiai testület felállítása, amely a nyilvánosság bevonása mellett egy átfogó vizsgálat eredményeire alapozva meghatározza a szükséges keretrendszert, és az államigazgatási szervek információs technológiai rendszereinek az összekapcsolhatóságához kidolgozza a szükséges technológiai szabványokat;
- a közigazgatási intézményeken belüli s azok közötti szervezeti folyamatok, eljárások és struktúrák teljes átvilágítása;
- a megfelelő jogszabályok megalkotása, a meglévő jogszabályok harmonizálása;
- meghatározott elvek érvényesítése az újonnan induló informatikai projektekben; a már használatban lévő rendszerek meghatározott ütemben történő átalakítása;
- az átállás folyamatának ellenőrzése.


